Aktuális

!New! Sims Love Next top model 2. évad! :)

 
Menü
 
Hónap képe

Nagyobb méretért katt
a képre :))

 
Elit
 
Cserék
 
Szavazás
Lezárt szavazások
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Twins 19.Rész

Lauren:*Na már kora reggel zaklatnak..><*
Halóó?!?

Rob:Szia Lauren, bocsáss meg, hogy ilyenkor hívlak, de nem nagyon leszek délután, ezért ha az jó, hogy most beugrok és mindent elmondok, akkor megyek, csak add meg a címet.

Lauren:Persze, hogy jó, Fortresse utca 90. remélem idetalálsz. :)

Rob:Áá, akkor 10 perc és ott vagyok, szia.

Lauren:Szia.

Lauren:Szia Rob, gyere be, már Cathy is fent van.^^

Rob:Okés.

Rob:Na akkor még egyszer bocsi, a korai telefon miatt, de akkor el is kezdem, mivel már több mint 1 éve keressük a szüleiteket, ezért már a főnök úgy gondolta, hogy ennek már sok esélye nincs és ne folytassuk, de az egyik kollégám megtalálta a szüleitek holttestét, és úgy lett megállapítva, hogy lelőtték őket, mind a kettőnek 1-1 golyó volt a testében, most nyomozás folyik, hogy milyen fegyverből származhat, ugyan a holttestek már nem voltak olyan jó állapotban, már vagy 2-3 hónapja megvoltak dermedve, szóval már tényleg lényegtelennek látszik ez az ügy, most megpróbáljuk a fegyvert kinyomozni, reméljük, hogy nagy sikerrel.

Cathy:Úristen, ez szörnyű, hogy tehettek ilyet vele..Remélem meg találják a gyilkost vagy a gyilkosokat és bezárják őket, ott dögöljenek meg.:@

Lauren:Jahj..és még el sem tudtunk tőlük köszönni. :'(

Rob:Bármilyen kérdésetek van akkor azt tegyétek fel, tessék itt a számom, ha esetleg idő közben jut eszetekbe valami.

Cathy:És akkor temetésről nem lehet szó gondolom..

Rob:Hát, ha a hamvasztásban benne vagytok akkor lehet róla szó.

Lauren:Persze, hogy benne vagyunk, hiszen ők is így akarták.

Rob:Renben, akkor ezt még lerendezzük.

Rob:De nekem most mennem, kell munkába, majd akkor hívjatok, sziasztok.

Lauren:Köszönjük Rob az információkat, reméljük, hogy kiderül, hogy ki volt a tettes.

Cathy:És majd hívuk, ha van valami, és te is hívj! :)

Rob:Oké,sziasztok

Lauren & Cathy:Sziaa.

Cathy:Hát, sajna ezt is át kellett élnünk, de legalább temetést rendezhetünk nekik.

Lauren:Aha..legalább..

Cathy:És az én kicsimnek nem lesznek nagyszülei. :S

Lauren:Ez majd így nehéz lesz, de csak túl vészeljük, hiszen mindjárt itt a szülinapja aztán a miénk, és felnőttek leszünk végreee. :D

Cathy:Nem fog sok minden változni vele, de énis örülök neki xD

Lauren:De nagyon félek a holnapi naptól, remélem mindenből legalább 4-est kapok..

Cathy:A lényeg, nekem, hogy ne bukjak semmiből, és aztán már csak 1 év és vége ennek a kaka sulinak. :D

Lauren:Annyira azért nem is rossz..^^

Lauren:*Na megnézem az én kisbabámat, annyira jó, hogy mindjárt szülinapja van. :3*

Lauren:Jöjjön már a busz..

Cathy:Ne izgulj már úgyis jó jegyeket kapsz..

Lauren:Tudom, de akkor is. ^^

Dadus:Jajj milyen sokat ettél, most megyünk is pihizni..*

Lauren:Úristen, de jóó, a legrosszabb jegyem 4-es...ezaaaz. ^^

Cathy:*Úristen ennyire jó bizim még sosem volt, jee csak egy 2-esem lett  ^^*

Cathy:Azon gondolkoztam, hogy elmehetnénk egy tortáért, a legszebbet akarom megvenni a kicsimnek. :D

Lauren:Akkor induljunk, bár még van 2 napod. :))

Cathy:Aztán rendezünk egy bulit is mivel nyár van. :D

Lauren:Ezt még megbeszéljük, de benne vagyok. :$

Cathy:Na akkor menjünk már most el. :P

2 nap múlva

Cathy:Gyere én picikém, ez a te napod. ^^

Cathy:Már lent vár minket a keresztanyukád. :P

Cathy&Lauren:BOLDOG SZÜLINAPOT, BOLDOG SZÜLINAPOT!

Cathy:És most elfújjuk a gyertyákat. :)

Cathy:Milyen tündéri vagy én kislányom. :)

Lauren:Kis szépség. :D

 
Site Info

-Lájkolj!<3

Askfm-Kérdezz!<3

Szerkesztők:

    - Pammy

    - Łin

Oldal Születése:

    -2010. Január 17.

Oldal nyitás:

    -2011. Március 10.

Oldal Téma:

    -The Sims 2-3

Dizájn:

    - Saját

E-mail:

    -lindy_w@citromail.hu

    -pamela_w@citromail.hu

Rekordlátogatottság:

    -287 látogató

CSS Codes

 
Társalgó

-

 
SimsFanok
Indulás: 2010-01-17
 
VAJ, Egyéb...

Nincs jelizés.

 

RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-